Rólunk

kezdetek

A Rába Néptáncegyüttes őse 1950-ben, Pál Ferenc vezetése alatt kezdte meg működését Vagongyári Ipartelep Táncegyüttes néven. Kezdetben csak saját szórakozásukra, alkalomszerűen próbáltak, majd több sikeres fellépés és fesztivál után egyre komolyabban vették a munkát. A felívelő kezdeti idő után anyagi gondok és a táncosok hiánya miatt válságba került a csoport, ám erős összefogással sikerült áthidalni a problémákat, s 1957 áprilisától a megújult együttes Győri Vasas Központi Táncegyüttes néven új műsort adott.

A csoport 1967-től Rába Táncegyüttes néven folytatta egyre színvonalasabb munkáját. Bővült a repertoár, s a táncosok egyre jobban elmélyültek a tánchoz kötődő népi hagyományban, kultúrában is. A külföldi vendégszereplések sűrűn követték egymást. Táncházak szervezésével terjesztették és népszerűsítették nemzeti táncainkat. 1970-ben megkapták a Kiváló Együttes kitüntetést, s még számos más díjat elnyertek. Szólóversenyeken is szép eredményeket értek el:
Vig Sándor megszerezte a kitüntető „aranysarkantyús táncos” címet. Az együttes székhelye a Vasas Otthon, fő támogatója pedig a Rába Vagon- és Gépgyár lett.

FELÍVELÉS

régiek és
újak

A ’80-as évek elejéjére jelentős utánpótlást nevelt ki az együttes, s a csoport lassan kicserélődött. A fiatalokkal újra kellett kezdeni a munkát. A vállalkozás sikerrel járt, az együttes színvonala változatlan maradt. Pál Ferenc visszavonulása után, 1985-ben Kakuk János vette át az irányítást.

1988-ban az együttes pénzügyi gondokkal és a problémák megoldására alkalmas vezető hiányával küzdött. Egy évig Sára Ferenc vette át az irányítást, őt Varga János követte. A 40. évforduló ünnepi műsora után Muszka György és Muszka Ilona töltötte be a csoportvezetői posztot. A Rába-gyár megvonta bőkezű támogatását, ezért az együttes kilátástalan anyagi helyzete miatt szervezeti átalakuláson ment át: egyesületté vált. A Rába Néptáncegyüttes Egyesület székhelye az Ady Endre Művelődési Ház lett. A 45 éves műsort a visszahívott Pál Ferenc állította össze, majd 1997-ig Józsa Zoltán lett a művészeti vezető. Távozása után rövid időre visszatért az együttes élére Varga János. 1999-től Antal Áron lett a csoportvezető, s a mai napig ő irányítja a nagy múltú együttes művészeti munkáját Delbó Eszter segítségével. Az 50 éves évforduló méltó megünneplése és zárlata volt ennek a zűrzavaros, nehézségekkel teli – ám végül jóra forduló – időszaknak.

Mélypont

0+

egyéni táncos díj

0

páros táncos díj

0+

egyesületi díj

ANGYALÁTI PÉTER

    • X. Kárpát-Medencei Verbunkverseny 5. hely
    • XI. Kárpát-Medencei Verbunkverseny 4. hely
    • XII. Kárpát-Medencei Verbunkverseny 3. hely
    • I. Regionális Szólótáncverseny Figurás Táncos díj

      PAPP ANDRÁS
    • Országos Vasas Néptáncfesztivál (2005) Legjobb fiú szóló díj I.
    • Regionális Szólótáncverseny Figurás Táncos díj
    • II. Regionális Szólótáncverseny Figurás Táncos díj
    • XI. Kárpát-Medencei Verbunkverseny I. helyezés
    • V. Országos Ifjúsági Szólótáncverseny “Ezüstpitykés táncos” díj

      PREVICS DÁVID 
    • III. Szentes Varga Ferenc Rábaközi Táncversenyen I. helyezés
    • X. Kárpát-Medencei Verbunkverseny III. helyezés
    • XI. Kárpát-Medencei Verbunkverseny
    • V. helyezés
    • V. Országos Ifjusági Szólótáncverseny Különdíj
    • I. Regionális Szólótáncverseny Figurás Táncos díj

      PREVICS DÁVID, CZIBOR KINGA
    • III. Szentes Varga Ferenc Rábaközi Táncversenyen I. helyezés
    • II. Regionális Szólótáncverseny Figurás Táncos díj
    • II. Regionális Szólótáncverseny Aranykeszkenős Táncos díj

      VISZLÓ BÁLINT, MAKRAI KATA
    • I. Regionális Szólótáncverseny Különdíj
    • II. Regionális Szólótáncverseny Figurás Táncos díj
    • II. Regionális Szólótáncverseny Aranykeszkenős táncos díj
    • V. Országos Ifjusági Szólótáncverseny Különdíj
    • Kisfaludy napok 2008 Arany fokozat

      ÉS MÉG HOSSZÚ A SOR… 
    • A Kiscserókok csoport részt vett a 2012. év legjobb produkcióit bemutató Ifjúsági Néptánc Antológián.
    • A Regionális Szólótánc Versenyen az együttes táncosai 1 Figurás és 1 Aranykeszkenős táncosi díjat nyertek Az Országos Tanulmányi verseny döntőjében, Szekszárdon a Kiscserókok utánpótláscsoport kategóriájában a 2. helyezést érte el.
    • 2013. március 13.-án a Rába Néptáncegyüttes fellépett a Magyar Művészeti Akadémia március 15.-i ünnepi műsorában 2013. március 31-én az Rába Néptáncegyüttes fellépett az Országos Táncháztalálkozó Gálaműsorában.
    • 2013. augusztus 20-án a Rába Néptáncegyüttes szerepelt a Fölszállott a Páva Ünnepi Műsorában melyet a Magyar Televízió élőben közvetített..
    • 2013. november 16-án a XIX. Bakony Néptáncfesztiválon a Rába Néptáncegyüttes I helyezést ért el.
    • 2014. március 1-én az Rába Néptáncegyüttes fellépett az a 2013. év legjobb produkcióit bemutató Felnőtt Néptánc Antológián.
    • 2014. március 10-11-én a Regionális Szólótánc Versenyen az együttes táncosai … Figurás és …. Aranykeszkenős táncosi díjat nyertek.
    • 2014. április 12-én, a XVII. Nemzetközi Legényesversenyen az együttes férfi táncosai (2 fő) vettek részt, Papp András 2014. május 9.-én, az Országos Tanulmányi Verseny döntőjében, Békéscsabán a Kiscserókok csoport kategóriájában a 2. helyezést, a Rábca csoport kategóriájában 3. helyezést ért el.
    • 2014. május 17-én az Örökség Regionális Minősítő Fesztiválon a Rábca és a Kiscserókok csoport Kiemelt Arany minősítést, míg a Kiscserókok utánpótlás csoport Arany minősítést ért el.
    • 2014. november 16-án a XIX. Bakony Néptáncfesztiválon a Rába Néptáncegyüttes I helyezést ért el.
    • 2015. március 11-12-én a Regionális Szólótánc Versenyen, Sopronban az együttes utánpótláscsoportjainak táncosai 5 Figurás és 6 Aranykeszkenős táncosi díjat nyertek.
    • 2015. április 15-én, Bükön az Örökség Regionális Minősítő Fesztiválon a Rábca és a Kiscserókok utánpótláscsoport Arany minősítést, míg a Kiscserókok csoport Ezüst minősítést ért el.
    • 2015. május 15.-én, az Országos Tanulmányi Verseny döntőjében, Kapuváron az utánpótláscsoportok szólistái egy II. helyezést és két különdíjat nyertek az Országos (szóló) néptáncverseny döntőjében.
    • 2015. október 23-án az együttes gálaműsorral ünnepelte fennállásának 65. évfordulóját.
    • 2015. november 28-án a Homokbödögei Kamaratáncfesztiválon II. helyezést ért el.
    • 2016. április 23-án a XXVII. Zalai Kamaratánc Fesztiválon a Rába Néptáncegyüttes az autentikus kategóriában a koreográfusi nívódíj II. fokozatát nyerte el. 2016. november 19-én az együttes Jól minősült címet szerezte meg a Néptáncosok minősítő fesztiválján.
    • 2016. december 16-án a Rábca együttes fiatal táncosa, Albert Csaba nyerte a Fölszállott a Páva 2016. néptánc szóló kategóriájának döntőjét.
    • 2017. március 18.-án az együttes XXII. Bakony Néptáncfesztiválon Együttesi II. helyet szerezte meg.
    • 2018. április 7.-én a “FORDULJ EGYET ELŐTTEM!” II. Nemzetközi Párostánc versenyen különdíjat kapott Nagy Éva Lívia és Papp András (2018) 2018. április 7.-én Kallós János „Dici” válaszúti sűrű és ritka magyarjának előadásáért díjat kapott Papp Andrása a „TEDD KI A PONTOT!” XX. Nemzetközi Legényesversenyen 2018. április 29.-én Együttesi Különdíjban részesült a Rába Néptáncegyüttes a XXVIII Zalai Kamaratánc Fesztiválon
    • 2018. június 3.-án Albert Csaba különdíjban részesült a Gyermek Néptáncosok XIII. Országos Szólótánc Fesztiválján

+36 20 339 1818

Designed by Nine Company @ 2020

9021 Győr,
Aradi vértanuk útja 23,
(Generációk Háza)

info@rabatancegyuttes.com